2004. szeptember 26-án, Bartók Béla halálának 59.évfordulóján emléktábla avatás volt a kerületi Sín utca 15. számú ház falán, amely házban néhány hónapot élt. Az ünnepségen először a Hubay Jenő Zeneiskola Fúvószenekara zenés összeállítást adott elő, majd Mándy Péter elszavalta Illyés Gyula: Bartók című versét.

Bartók Béla életrajz (1881-1945)

Bartók Béla 1881. március 25-én született a bánsági. Iskolaigazgató édesapja több hangszeren játszott, tanítónő édesanyjától ötéves korától tanult zongorázni. Kilencévesen már komponált, két év múlva nyilvános koncerten adta elő szerzeményeit. Zenei tanulmányait 1894-ben Pozsonyban kezdte meg, 1899-től a budapesti Zeneakadémia növendéke volt.

Zenéjét kezdetben heves elutasítás fogadta, 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát játszhatatlannak minősítették. 1917-ben viszont nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát, egy évvel később pedig az átdolgozott A kékszakállú herceg várát. Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin kölni premierje 1926-ban botrányba fulladt, a hazai bemutatót pedig már nem érte meg.

Bartók Béla 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban, hazahozott hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg – posztumusz – a Kossuth-díjat.

Forrás:

Kategóriák: Emléktábla