Budapest XV. kerületében, a Batthyány és Bem utca sarkán álló Harsányi-ház homlokzatára a Vörösmarty Irodalmi Társaság 1938-ban emléktáblát helyezett el. Ezt az ötvenes években eltávolították, majd 1989-ben új tábla került a ház falára, a következő szöveggel: „E házban lakott Harsányi Kálmán író, költő. Élt 1876-1929-ig. Emlékét szeretettel őrizzük. XV. kerületi tanács – H.N.F. 1989.”

Harsányi Kálmán életrajz (1876-1929)

Harsányi Kálmán költő, író, színikritikus Mezőkövesden született 1876-ban. Az 1890-es években a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, de két félév után 1896-ban állami szolgálatba lépett. A központi állampénztárban volt pénzügyi tanácsos. 1923-ban a Nemzeti Színházban bemutatták Ellák c. történeti tragédiáját, amely 1924-ben Vojnich-díjat kapott.

Tagja volt 1909-től a Petőfi Társ.-nak. A Magyarság belső munkatársa és színikritikusa. Konzervatív szemléletű lírikus. Jelentősek Calderon-, Balzac-, Dickens-, Maeterlinck-fordításai. Versei különböző szépirodalmi lapokban jelentek meg.

Forrás:

  • Arcanum – Harsányi Kálmán (https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/h-75B54/harsanyi-kalman-75C70/)
Kategóriák: Emléktábla