Lisziák Elek képzőművész és filmrendező Pécsett született 1939. december 30-án. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1958-ban, majd a Pécsi Színiakadémián szerzett oklevelet 1960-ban. Tanulmányait befejezve ügyelőként dolgozott a Magyar Televíziónál 1961-től kezdve, mellette pedig kiállításrendezőként és grafikusként is dolgozott a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatnál. Ezt követően tervező, majd rendező volt a Pannonia Filmstúdiónál 1970 és 1997 között (RévART, 2012).

Tervezői és rendezői munkái mellett fest, rajzol 1961-től kezdve, majd 1965-től önálló kiállításokat is rendez, és csoportos kiállításokon is részt vesz. Nyarait rendszerint kedvelt üdülőhelyén, Révfülöpön töltötte, ahol több kiállítása is látható volt. Művészi munkásságát 1983-ban a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel, 1988-ban pedig a Művelődési Minisztérium dicséretével ismertek el. A LEXY-Lisziak képzőművészi, az Alexio del Fabro pedig színművészi művészneve volt, míg alkotásait xi, Lexi szignóval jelölte (RévART, 2012).

Fontosabb filmjei (PORT.hu):

  • Equinox rendező (magyar animációs film, 6 perc, 1996)
  • Riportré rendező (magyar animációs film, 1982)
  • Vezetni tudni kell: Taggyűlés rendező (magyar animációs film, 10 perc, 1980)
  • Vezetni tudni kell: A szervezés rendező (magyar animációs film, 14 perc, 1979)
  • Vezetni tudni kell: A döntés rendező (magyar animációs film, 14 perc, 1979)
  • Vezetni tudni kell: Az utasítás rendező (magyar animációs film, 14 perc, 1978)
  • Vezetni tudni kell: A tervezés rendező (magyar animációs film, 12 perc, 1978)
  • Vezetni tudni kell: A tájékozódás rendező (magyar animációs film, 9 perc, 1978)
  • Delfinia, az én világom rendező (magyar rajzfilm, 1976)
Lisziák Elek emléktáblája (fotó: Kereszturi Levente)
Lisziák Elek emléktáblája (fotó: Kereszturi Levente)

Források:

  • PORT.hu. Lisziák Elek adatlap. https://port.hu/adatlap/szemely/lisziak-elek/person-952. Elérés 2021. október 2.
  • RévART. Lisziák Elek életrajz. 2012, http://www.revart.hu/muvesz/grafika/lisziak_elek/1.
Kategóriák: Emléktábla