2004. október 6-án a XV. kerületben található aradi vértanúkról elnevezett utcákban koszorúzásra és emléktábla avatásra került sor. A nap folyamán összesen nyolc emléktáblát avattak fel, melyek gondozását egy-egy kerületi nevelés-oktatási központ vállalta el.
Gróf Vécsey Károly életrajz (1803-1849)
Rzeczniów-ban (mai Lengyelo. területén) született 1803-ban. Apja altábornagy, a magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka; nővére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelője volt. 1820-tól teljesített katonai szolgálatot, 1848 tavaszán őrnagy a Hannover huszárezredben. 1848 májusától harcolt ezredével Bácskában a szerb felkelők ellen, októbertől ezredes, december közepétől tábornok. 1849 januárjában eltávolította áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábornokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, 1849. március 5-én Damjanichcsal együtt elfoglalta Szolnokot.
Az augusztus 9-i temesvári csata után ő fedezte a magyar fősereg visszavonulását. Hadteste augusztus 19-20-án Borosjenőnél, Vécsey maga Nagyváradon kapitulált. Kötél általi halálra ítélték. Gróf Vécsey Károlyt utolsóként szólították, hogy lássa társai haláltusáját. Az osztrákok különösen gyűlölték a tábornokot, a császárpárti Vécsey család kifejezetten kérte Haynaut, leckéztesse meg a „família szégyenét”.

Forrás: