Rövid összefoglaló

A rákospalotai MÁV-telep az 1900-as évek elején jött létre, fennállásának nagyjából első fele volt a fénykora, majd az 1940-es években került lejtmenetbe, ennek ellenére még ma is őrzi egykori szépségét. Sokszor hasonlítják a Wekerletelephez kialakítása miatt, bár méretben igencsak különböznek, de mégis ez volt a legnagyobb vasutas telep Budapesten. Az épületek egy részét mára már elbontották, többször beépítettek a területébe is, majd az M3-mas autópályával kettévágták, mégis a mai napig Rákospalota egyik jellegzetes városrésze maradt (Rátonyi, 2012).

Története

A XIX. század második felében a Nyugati indóház szomszédságában épült meg a vasúti járművek karbantartására létrehozott főműhely, de a vasútvonalak és a járműpark folyamatos bővülésével ez az üzem nagyon hamar elérte kapacitásának legfelső határát, így végül a MÁV a főműhely államosítása után a költözést választotta. Az új helyszín kiválasztásánál a fő szempont az volt, hogy a már kiépített vasútvonal mellett feküdjön, de minél távolabb legyen a belsőbb városrészektől és hogy nagymértékben beépíthető legyen a terület. Az új főműhelyt végül az akkoriban lecsapolt Gyáli-tó helyén kezdték felépíteni, amit a befolyásos Károlyi családtól vett meg a MÁV, majd az egykori meder feltöltése és megerősítése után végül 1905-től fokozatosan adták át az új üzemcsarnokokat a munkásoknak (Rátonyi, 2012).

A MÁV a kiköltöztetett főműhely miatt az 1900-as évek elején vásárolt még egy 35 hektáros részt is Rákospalota külső területéből, Palota-Újfalu délkeleti határán, mely korábban gróf Károlyi István tulajdonát képezte (Csaba, 2017). Ez a földterület az 1800-as évek második feléből származó térképek szerint szőlőként funkcionált, mely azonban az 1880-90-es évek filoxérajárványa, vagy az 1863-66 közti fagyok miatt teljesen kipusztult, így amire a MÁV megvásárolta, már nem zajlott ott szőlőtermesztés. (Rátonyi, 2012).

Magyarországon a XIX. század második felétől kezdve igencsak komoly társadalmi problémává vált a lakhatás kérdése, mivel a munkások és családjaik meglehetősen rossz körülmények között éltek a túlzsúfolt, városi bérlakásokban (Mojzes, 2007). Ezen felül ez a korszak a hatalmas társadalmi egyenlőtlenségek kora, a munkások túlnyomó része alulfizetett, mellette pedig a nyugdíj- és a társadalombiztosítás még csak korlátozottan volt elérhető számukra. Ebből a környezetből azonban kiemelkedik a MÁV atyáskodó szemlélete, hiszen 1870-ben létrehozzák a nyugdíjpénztárat, majd megjelenik az egyenruha, az ingyenes utazási lehetőség, a lakbértámogatás, és a szolgálati lakások kiutalása is (Rátonyi, 2012).

Az Istvántelki lakótelep helyszínrajza (forrás: Rákospalotai Múzeum archívuma)

A rákospalotai MÁV-telep a jelenlegi Rákos út-Wesselényi utca-Kolozsvár utca-Széchenyi utca határolta területen épült ki. Az első ütemben a Rákos út-Szent Korona utca-Ozmán utca-Széchenyi utca által határolt részen építettek összesen 30 darab, egyenként négylakásos földszintes lakóházat. Ezek a lakások egy-, illetve kétszobásak voltak, de fürdőszobát még nem hoztak létre az épületekben és a WC is az udvarban volt (Mojzes, 2007). A második ütemet 1914-ben kezdték meg, ekkor két- illetve háromemeletes tisztviselőházakat húztak fel az Ozmán utcától keletre fekvő területen. Ezekben a lakóházakban már a lakásokon belül vízöblítéses WC-t találni, ami azért is különleges, mert Rákospalota többi részén még évtizedekig nem volt vezetékes víz- és csatornahálózat kiépítve (Rátonyi, 2012). Ezen felül a telepen minden lakáshoz tartozott kert, amelynek mérete arányos volt a lakás méretével, illetve egy telken belül pedig a privát szférát és a közösségi életet a közös udvar foglalta egységbe (Csaba, 2017).

Az itt felépülő házak és lakások típusterv alapján készültek, mely terveket a MÁV Építészeti Főmérnöksége készített. A telepnek nincsenek nevesíthető tervezői, ennek ellenére az itteni épületek szép példáját mutatják a századforduló magyaros-szecessziójának. A MÁV a lakóházakon kívül számos kiszolgáló létesítményt is létrehozott és tartott fenn a telep működése során, 1911-ben adták át az elemi iskolát, amely az első állami iskola volt a községben, majd a Wesselényi utcában egy kisebb piac is megépült. Külön érdekesség, hogy a telep közepén pedig egy kertészet is működött, ahonnan még Pestre is szállítottak az itt felnevelt növényekből. Ezeken felül a telepnek volt saját rendőrőrse, gondnoka és kertészei is, illetve az itt lakókat a MÁV által fizetett orvos és fogorvos gondozta. Az ország más vasutas lakótelepeitől eltérően itt nem épült kultúrház, csak a főműhelyben jött létre a munkáskaszinó épülete, így a későbbiekben odaszerveződött a dolgozók kulturális élete. A két világháború közötti időszakban megépült a két legnagyobb felekezet egy-egy temploma is a telepen, 1935-ben a katolikus egyházé, 1944-ben pedig a reformátusoké (Rátonyi, 2012).

A telep történetének lejtmenete az 1940-es évek közepén kezdődött, 1945-ben a MÁV ingatlanok állami tulajdonba kerültek, majd fokozatosan amortizálódtak az évek során. 1950-ben a lakótelep az Istvánteleki Főműhellyel együtt „Landler” névre lett átkeresztelve, azonban a köznyelvben csak a főműhely esetében volt sikeres a névváltás, a lakótelep hivatalos elnevezése nem került át a mindennapi szóhasználatba. Az 1970-es években a telep közepén lévő kertészetből leválasztottak egy kisebb területet, ahova négy blokkházat építettek, összesen 48 lakással. Ebben az időszakban bontottak el 3 földszintes és 1 tizenkét lakásos emeletes épületet is az M3-as autópálya építése következtében, illetve ezen felül még 7 földszintes épületet a Rákos út mentén, hogy meg tudják építeni helyükön a 7 darab alagútzsalus, tízemeletes lakóépületet (Mojzes, 2007).

Az első ütemben épített földszintes lakóház (forrás: Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből)
Az első ütemben épített földszintes lakóház (forrás: Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből)

Az 1980-as évek elején végül lebontották a maradék 20 darab földszintes lakóházat is a Rákos út és az M3-as autópálya között, a helyén pedig az OTP-vel és a Közlekedési Minisztériummal közös beruházásként felépítettek egy lakótelepet. Az ekkor felépülő házgyári lakóházak már nem tartoztak a MÁV-hoz, így ezután szépen lassan megindult a MÁV-lakótelep egységének a felbomlása és a lakótelep kezelési jogát átvette a kerületi tanács. Az 1990-es években tovább folytatódott a telep lakásainak magántulajdonba kerülése, mára pedig a legtöbb lakóépület társasházi formában működik (Mojzes, 2007).

Előtérben az utolsó húsz földszintes lakóépület egyike az 1970-1980-as évek között, háttérben két alagútzsalus, tízemeletes lakóépület. (forrás: Mojzes Ildikó: „A száz éves lakótelep ethosza”. 100 éves a rákospalotai MÁV-telep / Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből)

Fontos tudni, hogy 1993-ban fővárosi védettséget kapott a telep, így helyi védelmet élvez, bár ez nem befolyásolta jelentősen az átépítések ütemét. Jelenleg a lakások magántulajdonban vannak, a lakók saját ízlésük szerint alakítják át őket. Az egységes kezelés mára már elképzelhetetlen, de időnként felmerülnek tervek az egységes rehabilitációra is, 2008-ban pedig megalakult a MÁV Telep Baráti Köre nevű civil szervezet melynek célja, hogy megóvja a terület különleges egységét (Rátonyi, 2012).

Források

  • Csaba, Kata. „MÁV lakótelep”. Helyem, Házam, Palotám, köt. 3., sz. 1., 2017, o. 46–47.
  • Mojzes, Ildikó. „A száz éves lakótelep ethosza”. 100 éves a rákospalotai MÁV-telep, Rákospalotai Múzeum, 2007, o. 9–21.
  • Rátonyi, Gábor. „A rákospalotai MÁV-telep”. Budapest, XV. kerületi blog, 2012. december 13., https://bpxv.blog.hu/2012/12/13/a_rakospalotai_mav-telep.