1982 és 1987 között épült a Rákos úti lakótelep második üteme, azonban az első ütemtől sok mindenben eltért, a lakótelepet már nem a MÁV megrendelésére építették tovább, hanem a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) és az OTP voltak a megbízók. Az alagútzsalus technológiával épült 11 szintes pontházakkal szemben pedig ebben az ütemben már klasszikus panelházakat építettek (Rátonyi, 2013).

A Szent Korona útja mellett hat darab két lépcsőházas tízemeletes panelház épült meg úgy, hogy felülről nézve egy „U” alakot formáznak. Ezeket az épületeket párosával építették fel, így avatatlan szemek csupán 3 panelháznak láthatják azokat. Egy lépcsőházban 30 lakás található, melyek három-, két és fél- illetve kétszobás kialakításúak.

A Széchenyi út mellett összesen négy darab panelház épült fel, ezek közül kettő a Szent Korona útján található tízemeletes házakhoz hasonló kialakításúak, azzal a különbséggel, hogy nem építették össze a két tömböt, így egy „L” alakot formáznak. Ezek mellett épült egy 2 lépcsőházas, ötemeletes és erkélyes panelház, illetve egy 4 lépcsőházas, ötemeletes, de loggiás kialakítású tömb is.

Forrás:

Rátonyi, G. (2013) ‘A XV. kerület lakótelepei’, Budapest, XV. kerületi blog. Available at: https://bpxv.blog.hu/2013/07/08/a_xv_kerulet_lakotelepei (Accessed: 1 November 2021).

Kategóriák: Lakótelepek