Rövid összefoglaló

A Rákospalota-Városközpont, azaz a Sódergödör-lakótelep 533 lakását 1989-90-ben adták át, és jellemzően a belügyminisztériumi dolgozók költözhettek ide. Az eredeti tervek szerint két ütemben összesen 9700 lakás átadásával számoltak, vagyis a kerület Újpalota utáni második legnagyobb lakótelepe lett volna. Végül sok-sok halasztás után épült meg a telep épp a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban, így a folytatás a politikai-társadalmi átalakulás következtében lekerült a napirendről. A lakótelep a Rákos út – Illyés Gyula utca – Beller Imre utca – Dobó utca – Oroszlán utca – Palotás utca térségében épült, a Hubay Jenő tér – Eötvös utca felé hozzáépített társasházak későbbi építésűek (Rátonyi, 2013).

A régi Sódergödör története

„Rákospalota egyik talán legismertebb és legmegosztóbb kicsiny városrésze volt a Sódergödör. Ami jellemezte ezt a területet, az a nagyon egyszerű, régi lakóházak, földutak, az infrastruktúra hiánya, szegénység az egyik oldalról, vadromantika, szoros közösség, ragaszkodás a helyhez a másik oldalról.”(Rátonyi, 2015).

A Sódergödör elnevezés története igen egyszerű okból következett: a község a XIX. század végén vállalkozót keresett arra, hogy főként sóderrel feljavítsa a település útjait, azonban a kiválasztott vállalkozó úgy találta, hogy kár lenne drága pénzen messziről hozatni a sódert, miközben itt van az helyben, így a mai Rákos út és Szentmihályi út sarkától nem messze nyitott egy sóderbányát. Mint ahogy várható is volt, a lakosok igencsak felháborodtak azon, hogy a vállalkozó ingyen szerzi a község által kifizetett alapanyagot, ráadásul a település közigazgatási határain belülről, ennek ellenére a bánya még sokáig működött, főként amikor útjavításra került sor. Maga a bánya a mai Régi tér – Palotás utca – Csokonai utca között húzódott, itt két munkagödör is kialakításra került, egy sóder- és egy homokbánya, melyeken ma körülbelül a Palotás utca 6. számú ház áll (Rátonyi, 2015).

A bánya melletti területen 1885-ben elkezdődött a parcellázás is a zsellérek, vagyis földnélküli parasztok számára. Itt igen kis telkeket mértek ki, nagyjából 180 négyzetméteres kis parcellákra bontották a bánya körüli területet (összehasonlításul: a rákospalotai Villasoron 900 négyzetméteres telkeket parcelláztak akkoriban). Ennek megfelelően kis zsúpfedeles, vert, azaz sárból, agyagból, zsaluzatban tömörített falú házakat építenek ide a XIX. század utolsó éveiben. Maga a gödör fizikailag valamikor 1925-29 között szűnt meg, addigra vélhetően feltöltötték szeméttel és földet hordtak rá. Ezt követően az 1930-as évek elején alakították ki rajta a Szent László teret (mai nevén: Régi tér), majd 1947-ben építettek rá játszóteret is, aminek a maradványai az 1980-as évek elején még fellelhetőek voltak (Rátonyi, 2015).

A sódergödör környékén felépült kisméretű komfort nélküli házacskákat olcsón adták-vették az idők során, a korszerűsítést pedig elsősorban a villanyvilágítás bevezetése jelentette. Vízvezeték csak ott volt, ahol azt utólag kialakították, míg csatornát egyáltalán nem vezettek be a környékre, így a kerti budi és az emésztő volt a jellemző még az 1982-ben is. Mindeközben a környékre már a hatvanas években is egy óriási, 9000 lakásos lakótelepet terveztek felhúzni, sőt metrót is, Beller Imre utcai végállomással. Végül ez a lakótelep a tervezőasztalnál nem jutott tovább, és egészen az 1980-as évek elejéig kellett várni a következő fejlesztési tervre, azaz a Márton István által elképzelt Rákospalota Városközpontra. A bontás csak évekkel később, 1987-ben kezdődött meg, majd az eredetileg a Szerencs utcáig beépíteni tervezett lakótelepen csupán 1990-ig dolgoztak, amikor is a rendszerváltást következtében a munkákat felfüggesztették és a későbbiekben sem folytatták (Rátonyi, 2015).

Források:

  • Rátonyi, G. (2013) ‘A XV. kerület lakótelepei’, Budapest, XV. kerületi blog. Available at: https://bpxv.blog.hu/2013/07/08/a_xv_kerulet_lakotelepei (Accessed: 1 November 2021).
  • Rátonyi, G. (2015) ‘A régi Sódergödör – Rákospalota Tabánja’, Budapest, XV. kerületi blog, 4 September. Available at: https://bpxv.blog.hu/2015/09/04/sodergodor_rakospalota_ujfalu_kisfalu (Accessed: 4 November 2021).
Kategóriák: Lakótelepek