2001. március 15-én állították fel Wágner Manó emlékére az emlékkövet, mely a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium előtti parkban (Wágner Manó park) kapott helyet.
Az emlékoszlopon a következő felirat olvasható: „Wágner Manó / 1857-1929 / Rákospalota díszpolgára / kormánytanácsos / A Wágner Manó Nyilvános Reálgimnázium tulajdonos – igazgatója emlékére / Állíttatta a XV. kerületi Önkormányzat és a Dózsa György Gimnázium, 2001 március 15-én”
Wágner Manó (1857–1929)
A sziléziai Liebenthalban született. 14 éves korában költözik szüleivel Budapestre. A családi hagyományokhoz híven a tanári pályára készült.
1877-ben a budapesti tanítóképzőt elvégezve szerzett képesítést. Már ebben az évben negyedi Szabó Alajos 4 osztályos elemi iskolájában tanított németet és történelmet. 1888-ban szerezte meg a polgári iskolai oklevelet. 1888-91 között bölcsészetet hallgatott a Budapesti Tudományegyetemen.
1889. augusztus 17-én házasságot kötött negyedi Szabó Gizella Arankával. 1892 áprilisában vette át apósától a gimnázium vezetését, majd fontos szerepet vállalt Rákospalota közéletében: Pest megye törvényhatósági bizottságának tagja, városi képviselő, a város tanügyi és társadalmi életének egyik vezető embere, elnöke a Rákospalotai Katholikus Körnek, valamint a rákospalotai tűzoltóság megalapításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
1924. november 27-én kormányfőtanácsosi címet kapott, majd 1927-ben új iskola építését határozta el, és a rákospalotai polgármester javasolta az építési kölcsön megadását. 1929-ben Rákospalota díszpolgáraként hunyt el.
Forrás: