„A Leánynevelő Intézetet 1890-ben alapították Rákospalotán, amely akkor még nem tartozott a Fővároshoz. Az igazságügyi minisztérium megvásárolta a Bossányi-féle nyaralót és kertet, amely az egy hold és hatszáznegyvenkét négyszögöl területen egy kőből és téglából épült főépületből, a főépülethez csatlakozó oldalépületekből, valamint három kisebb épületből állt. Az intézet kezdetben huszonöt, majd némi átalakítás után harminchárom növendék befogadására volt alkalmas. Azonban hamarosan költözni kényszerültek és 1899-ben vásárolták meg az a területet, ahol az intézet ma is működik.
A kertben álló romantikus jellegű épületet Sommariva gróf építette az 1850-60-as években. Később Horváth Mihály püspök, történetíró nyaralója volt, végül a környék legnagyobb földesura Károlyi István gróf tulajdonába került. A költözésre 1899. március 15-én került sor. A kétszárnyú főépületben hat tágas, és két kisebb szoba valamint három mellékhelyiség volt. Négy oldalveranda tartozott hozzá. A telek keleti és nyugati oldalára kétszázhuszonöt méter hosszú, két és fél méter magas téglafalat emeltek. Az intézet területének kialakítása 1899-től 1904-ig tartott. A legtöbb épületet is ez idő alatt építették. Építészeti szempontból kiemelkedő a neoromán jellegű kápolna, amelyet római katolikus szertartásokra rendeztek be, de az épületben helyet kapott a közös protestáns és izraelita imaterem is. A növendékek elhelyezésére négy darab egyemeletes épületet emeltek, amelyekben épületenként két-két család lakott.
1945. január és 1947. május között rövid időre szünetelt a javítóintézeti nevelés, mert épületegyüttesben szovjet katonai kórház működött. Szomorú, hogy ez idő alatt a parkot teljesen elhanyagolták, az épületek állaga annyira leromlott, hogy alapos felújításra szorultak. 1948. január 15-én újra növendékek népesítették be az intézet épületeit. A befogadott negyven növendéket két családba osztották be, amelyet két-két családfő irányított, folyamatos felügyeletet biztosítva. Elhelyezésük már nem a család közvetlen közelében, hanem különálló szolgálati lakásokban történt, de feladatuk és a család funkciója alapvetően nem változott.
1950. Megalakult a Munkaerő-tartalékok Hivatala, amelynek fő feladata volt a megfelelő számú szakmunkás képzésének biztosítása, mivel a tervgazdálkodás bevezetésével egyre több, jól képzett szakmunkásra volt szükség. Felismerték, hogy az intézetben élő fiatalok remek alanyok lehetnek, hiszen amúgy is fontos nevelési eszköz volt számukra a munka, és az ehhez kapcsolódó szakképzés.
A 60-as, 70-es években a javítóintézetek tevékenysége egyre inkább az oktatásügyhöz kapcsolódott, előbb az Oktatási Minisztériumhoz, majd a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartoztak.
1983 és 1994 között Ferenczi György volt az intézet igazgatója, akinek nevéhez számos változás kapcsolódott. Ilyen fontos változás volt az üvegcserepek eltávolítása a kerítésből, a zárkák megszüntetése és az otthonos körletek kialakítása, a korábban raktárnak használt kápolna helyreállítása, a javítóintézetis anyák és gyermekeik együttes elhelyezésének megszervezése, valamint az utógondozás alapjainak lerakása.”
Forrás:
